română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2014.09.11

Vándorokból mesterek

Építészeti kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

A Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia Termében szeptember 11-től új időszakos kiállítás látható. A Vándorokból mesterek című építészeti témájú tárlatot a Kós Károly Egyesülés szervezte.

A Kós Károly Egyesülést 1989-ben alapította a szerves építészeti gondolkodást képviselő hét tervezőiroda Makovecz Imre, Kampis Miklós és Kálmán István vezetésével. A jelenlegi 41 tag között építészeti tervezéssel, kertépítészettel, kivitelezéssel foglalkozó cégek és magánszemélyek is találhatók. A Vándoriskola alapítása Makovecz Imre nevéhez kötődik, aki még 1969 és 1977 között magán mesteriskolát szervez, 1981-től ez a folyamat a visegrádi táborok szervezésével, irányításával folytatódik, majd 1989-ben létrehozzák a Kós Károly Egyesülés intézményeként a Vándoriskolát, 1990-ben az Országépítő folyóiratot, majd 1993-ban a Szabad oktatási fórumot.

Makovecz Imre alapító jelenlétével 2005-ben megalakul az Egyesülés erdélyi szekciója is Országépítő Kós Károly Egyesülés néven. A Vándoriskola egy olyan, hat féléves posztgraduális mesterképző, ahol a szakma gyakorlati részét a Kós Károly Egyesülés tervezőirodáiban – építész mesterek irányításával – munkaviszonyban lehet elsajátítani a szerkesztői, feldolgozói és önálló tervezési feladatokon keresztül. A vándorépítészek e mellett elméleti képzésen (előadások, tervezési pályázatok, táborok, szakmai kirándulások és elméleti kutatások) is részt vesznek. A képzést diplomázás zárja le, ahol is a végzett vándor egy általa tervezett és megépült, vagy épülőfélben lévő házat mutat be a mesterek testületének.

A Vándoriskola elmúlt 24 éve alatt 67 magyarországi és külföldi építész szerzett vándordiplomát és vett részt a KKE építészeivel közösen olyan jelentős közösségépítő munkában, mint Zebegény, Murga köztereinek felújítása, nemzetközi építész táborok, kiállítások, konferenciák szervezése, de olyan határhelyzetekben is, mint a beregi, felsőzsolcai árvíz vagy a devecseri, a kolontári vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítés.

A jelen kiállítás 5, mesterré lett erdélyi vándor: Bogos Ernő, Esztány Gyöző, Hegedüs Alice, Müller Csaba, Tóthfalusi Gábor és vándor tanítványaik munkáit mutatja be. A kiállítás október 30-ig látogatható.




2017.12.12
Szent László alakja krónikákban, falképeken, címerekben címmel szervez konferenciát az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében december 12-én 18 órai kezdettel. [ részletek ]
2017.12.06
A Kriza János Néprajzi Társaság és a Székely Nemzeti Múzeum kiadásában megjelent Kinda István új könyve a székelyföldi gazdálkodásról.[ részletek ]
2017.11.29
A Székely Nemzeti Múzeum jelentős zászlógyűjteménnyel rendelkezik, amelyek közül kiemelt jelentőségűek a különböző hadi zászlók. [ részletek ]
2017.11.21
2017. november 21-én, kedden 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatásra kerül Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című kötete, amelyet a Hargita Kiadóhivatal jelentetett meg a Székely Könyvtár 51. köteteként.[ részletek ]
2017.11.11
A László Kálmán Gombászegyesület és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében november 11-én, szombaton hagyományos gombanapot tartanak, melyre szeretettel várnak minden természetkedvelő családot. [ részletek ]
2017.11.10
2017. november 10-én, pénteken 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják a Hatvan évvel a magyar forradalom után című könyvet. [ részletek ]
2017.11.02
November 2-án, csütörtökön kerül közszemlére a tizedik hónap műtárgya, amely a Székely Nemzeti Múzeum természetrajzi gyűjteményének részét képezi, és amely szorosan kötődik a múzeum legújabb időszakos kiállításához, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című tárlatához.[ részletek ]
2017.10.26
A budapesti Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című vándorkiállítását ötödik erdélyi helyszínként a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum látja vendégül. [ részletek ]
2017.10.19
2017. október 19-én, csütörtökön délután 18 órától a Magyar Festészet Napja alkalmából kamarakiállítás nyílik, illetve kötetlen beszélgetésre és alkotó foglalkozásra kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia Termében. [ részletek ]
2017.10.15
A Székely Nemzeti Múzeumban második alkalommal szervezik meg a Meleté nevet viselő svájci-magyar közös projektet. A foglalkozássorozat vezetői Sara Franchini, Salat-Zakariás Soma és Antonio Planelles 2017. október 15–20. két műhelyfoglalkozásra várják délutánonként a múzeumba a 12 évnél idősebb érdeklődőket.[ részletek ]
2017.10.15
Meleté, a meditáció, testmozgás és gyakorlás múzsájának nevét viseli az a svájci-magyar közös projekt, amelynek célja, hogy svájci zenepedagógusok az általuk felajánlott hangkeltő eszközök segítségével megismertessék a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást (“Elementare Musikerziehung”) Sepsiszentgyörgyön is. [ részletek ]
2017.09.28
Szeptember 28-án, csütörtökön reggel kilenctől este kilenc óráig utoljára látogatható ingyenesen a Székely Nemzeti Múzeum időszakos kiállítása. [ részletek ]
2017.08.03
Augusztus 3-án, csütörtökön reggel kilenctől este kilenc óráig ingyenesen látogatható a Székely Nemzeti Múzeum legújabb időszakos kiállítása. [ részletek ]
2017.07.28
A Székely Nemzeti Múzeumban 2017. július 28-án, pénteken 18 órától új időszakos kiállítás nyílik Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918 címmel. [ részletek ]
2017.06.28
Június 29-én, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből kerül közszemlére a idei hatodik hónap műtárgya. [ részletek ]
2017.06.24
A Székely Nemzeti Múzeumban már évtizedes hagyománnyá vált, hogy a nyári napfordulót különleges programokkal és éjfélig tartó ingyenes nyitvatartással ünnepeljük. Idén sem lesz ez másként, június 24-én, szombaton 18 órától 24 óráig várjuk az érdeklődőket rendhagyó tárlatvezetésekre, zenés-mesés-bábos „kuruttyra”, táncelőadásra, kézműves foglalkozásokra és filmvetítésre. [ részletek ]
2017.05.30
Székelyföld legkorszerűbb múzeuma lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A Kós Károly tervezte épületegyüttest európai uniós alapokból újítják fel, a finanszírozási szerződést kedden írták alá a Megyeházán.[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2015.