2010.01.13|
|
2010.01.22Démoni ragály: a pestis |
Két erdélyi helyszín, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tekinthető meg január 22-től az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű kiállítása, a Démoni ragály: a pestis elnevezésű tárlat, amely a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban történt 2007. október 30-i megnyitása után 11 hónapon át fogadta a látogatókat. A tárlat az ember és a betegség küzdelmét állítja a középpontba, ami egészen a kór okának 1894-es európai tisztázásáig tartott.
A kiállítás a több száz évvel ezelőtti, Fekete Haláltól rettegő Európába repíti az érdeklődőt. A hátborzongató tárlaton egy vesztegzár alá vont városba látogathatunk, benne halottas taligával, pestiskereszttel, számos patikaedénnyel és a járványok alatt a pestisdoktorok által használt rémisztő, csőrös védőruhával. Az Isteni büntetésnek tartott kór ellen fehér és fekete mágiával egyaránt védekeztek, a kiállítás ismerteti az eltérő ragályűző módszereket, de a kór legfontosabb bőrelváltozásait is szemlélhetjük bábokon.
Az ötszáz esztendőn át öldöklő pestis minden más járványnál mélyebb nyomokat hagyott az emberiség történetében. Mivel a betegség a 19. század elejéig több hullámban indított támadást az emberiség ellen, nem csak a közegészségügyi, orvosi gondolkodást, hanem a vallásgyakorlatot, a temetkezések módját, a gazdasági és társadalmi életet, de még a művészet eszköztárát is megváltoztatta. A tatárok a pestist biológiai fegyverként használták: a fertőzött holttesteket a városok falain belülre katapultálták, ily módon fertőzve meg a települést és lakóit. A pestis keltette hisztéria különleges következménye a bánsági és dél-erdélyi vámpír-hit, a járványokat ugyanis a vámpíroknak tulajdonították a 18. században. Egyes kutatók szerint a hajdani pestisjárványok egy, napjainkban érzékelhető pozitívummal is jártak: minden tizedik európai immúnis az AIDS-vírusra.
A vándorkiállítás azonban nem csupán a gyógyítás története, a művelődés- vagy mentalitástörténet iránt érdeklődő látogatóknak nyújt maradandó élményt, a középiskolai oktatás számára is gazdag háttér-információval is szolgál.
A tárlatot január 22-én 19 órakor nyitják meg a Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében a kiállítás rendezői, Horányi Ildikó és dr. Magyar László András jelenlétében.
A kiállítás február 27-ig tekinthető meg.
2010.09.09A "Hazatalálás" előadás-sorozat keretén belül Daczó Árpád (Lukács atya) ferences szerzetes tart előadást "Székelyföld Nagyasszonya, Babba Mária és Csíksomlyó titkai" címmel[ részletek ]
2010.09.01A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárában 2010. szept. 1-jén, szerdán 18 órakor megnyílik Péterfy Gizella erdélyi származású magyarországi festő- és szobrászművész egyéni tárlata. [ részletek ]
2010.08.23Ismét eredeti helyén áll a Pál Ferenc szentivánlaborfalvi malomtulajdonos által állíttatott rétyi nyíri honvédszobor. [ részletek ]
2010.08.27A Székely Nemzeti Múzeum és a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár szeretettel meghívja a „Vedd ezeket az iratokat…” című levéltári kiállítás megnyitójára.[ részletek ]
2010.08.26Veszprém Város Vegyeskarának hangversenyét hallgathatják meg 2010.augusztus 26-án, csütörtökön 19 órától [ részletek ]
2010.08.15A sepsiszentgyörgyi ArtAgora csoport öt tagja – Albert Levente, Daczó Enikő, Éltes Barna, Kolumbán Hanna és Vargha Mihály – képviselte Háromszéket a testvérmegyei Värmlandban, Årjäng helységben a Keresztutak című rendezvényen. [ részletek ]
2010.07.15A Székely Nemzeti Múzeum, a Transylvania Trust Alapítvány és a szerző tisztelettel meghívja Furu Árpád: Kalotaszeg népi építőművészete című kiállítás megnyitójára, melyre a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia Termében 2010. július 15-én, csütörtökön este 19 órától kerül sor. [ részletek ]
2010.07.022010. július 2-án a Székely Nemzeti Múzeumban Gábor Áron halálára és a kökösi csatára emlékezünk, annak 161. évfordulóján.[ részletek ]
2010.06.20Az Etsy-közösség sepsiszentgyörgyi tagjai szeretettel várnak minden érdeklődőt június 20-án, vasárnap délelőtt 10 órától a Székely Nemzeti Múzeum kertjébe, ahol az Etsy felhívására ők is csatlakoznak a világszerte egyazon időben megszervezett kézműves megmozduláshoz.[ részletek ]
2010.06.18A Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja önt és családját a Közös tér – közös örökség. A Kárpát-medence megújuló épített öröksége című műemlékvédelmi kiállítás megnyitójára, 2010. június 18-án, pénteken 18 órától a múzeum Tolerancia Termébe. [ részletek ]
2010.06.17A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház, a Magyar Férfidalárda és a Cantus Firmus Vegyeskar szeretettel meghívja kedves közönségét a kórusok évadzáró hangversenyére.[ részletek ]
2010.06.16Június 16-án, szerdán 19 órától Mozart-est lesz a múzeum Bartók Termében. A brassói Transilvania Egyetem mesteris hallgatóinak előadásában hangzanak majd el Mozart hegedű- és zongoraszonátái.[ részletek ]
2010.06.10Az sepsiszentgyörgyi ETNA Alapítvány, a MAGMA Kiállítótér és a Gyárfás Jenő Képtár tisztelettel meghívja Önt és társait ÜTŐ Gusztáv, képzőművész VÁLOGATÁS / SELECŢIE / SELECTION (1973 – 2010) című egyéni kiállításának megnyitóira 2010. június 10-én.[ részletek ]
2010.05.31Újabb adománnyal gazdagodott a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye.[ részletek ]
2010.06.042010. június 4-én 10 órai kezdettel „Székelyföld képzőművészete – múlt és jelen” nyitott kerekasztal-megbeszélés[ részletek ]
2010.06.03Tisztelettel meghívjuk „A képzőművészet éve Háromszéken” sepsiszentgyörgyi rendezvényeink keretében a Gyárfás Jenő Képtárba[ részletek ]



2010.01.22