română  |   english  |   RSS Feed

2009.12.15

Történetek, amelyek körberepülték a világot

Nils Holgersson csodálatos utazása Háromszéken

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum ad otthont 2009. december 15-től 2010. január 7-ig a „A történetek, amelyek körberepülték a világot” című tárlatnak. A kiállítás a történelem első női irodalmi Nobel-díjasa, Selma Lagerlöfnek – aki éppen száz éve vette át a magas kitüntetést – és legendás történetének, a Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországon át című mesének kíván méltó emléket állítani, illetve megismertetni vele az olvasás élményével mostanság barátkozókat.

Az egész úgy kezdődött, hogy 1906-ban a svéd kormány pályázatot hirdetett egy olyan olvasókönyv megírására, amelyből a gyerekek megismerhetik hazájuk, tájaik hagyományait. Selma Lagerlöf történetének főhőse, Nils egy törpévé varázsolt kisfiú, aki a vadludakkal vándorútra kel, és Márton gúnár hátán beutazza az országot. Nils – ugyancsak varázslat hatására – megérti az állatok beszédét, és belelát az emberi szívekbe is. Különleges képességei lehetővé teszik, hogy emberi életsorsokkal ismerkedjen, és megszeresse az állatokat. Utazása kezdetén semmirekellő kis fickó volt, de mire a varázslat eloszlik, és visszatér szüleihez, az átélt élmények remek gyerekké formálják.

A tárlat a svédországi Värmland megye – Selma Lagerlöf szülőhelye –, a magyarországi Heves megye és Háromszék immár ötéves múltra visszatekintő háromoldalú együttműködésének eredménye, témái és programjai közül pedig az egyik legérdekesebbe, a mesék világába kalauzolja el az érdeklődőket. A Svédországból érkező, „A történetek, amelyek körberepülték a világot” című tárlathoz gazdag múzeumpedagógiai programsorozat, foglalkozások is társulnak, amelyek mondanivalójában minden bizonnyal fontos helyet kap majd Nils Holgersson szállóigévé vált egyik gondolata is: „inkább maradjak törpe, minthogy eláruljam a barátomat.”

A sepsiszentgyörgyi kiállítás is állandó részvételre próbálja buzdítani a tárlatlátogatókat, gyerekeket és szülőket egyaránt, ennek érdekében közös családi társasjátékok várják majd őket. Az interaktivitás első elemeként meghirdetett rajzpályázatra rengeteg munka érkezett, ebből választották a szervezők a kiállítás népszerűsítő anyagainak fő motívumát, Kónya Réka, a Székely Mikó Kollégium végzős diákjának rajzát. A kicsik képeslapot nyomtathatnak, ujjbáb vagy hűtőmágnes ajándéktárgyakat készíthetnek. Svédországról szóló kvízjátékban mérhetik össze tudásukat, a kiállítás keretében kialakítandó olvasósarokban pedig feleleveníthetik Nilsszel kapcsolatos élményeiket. Az állatokat ábrázoló kétnyelvű kártyák segítségével pedig egy kis svéd nyelvleckében is részesülhetnek. A 19 órakor kezdődő tárlatnyitó fényét a Tamási Áron Színház Bábtagozatának és a Váradi József Általános Iskola Kikelet nevű színjátszó csoportjának előadása emeli.

Repüljük körbe együtt álmaink birodalmát! December 15-től Nils Holgersson mindenkit vár a Székely Nemzeti Múzeumba.


Kapcsolódó cikkek

Mózes László: Testvérmegyék és a mesék világa - Háromszék
Szekeres Attila: Nobel-díjas mese Háromszéken - Háromszék
Bíró Blanka: Mesés kiállítás Sepsiszentgyörgyön – Krónika
Nils Holgersson csodálatos utazása Háromszéken - sepsiszentgyorgy.info
Csinta Samu: Mesés kiállítás Sepsiszentgyörgyön - szekelyhon.ro
Kovács Zsolt: Nils Holgersson Erdélyben - Új Magyar Szó
Solymosi Enikő: Nils Holgersson a Székely Nemzeti Múzeumban - Plusz Portál


2010.09.09
A "Hazatalálás" előadás-sorozat keretén belül Daczó Árpád (Lukács atya) ferences szerzetes tart előadást "Székelyföld Nagyasszonya, Babba Mária és Csíksomlyó titkai" címmel[ részletek ]
2010.09.01
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárában 2010. szept. 1-jén, szerdán 18 órakor megnyílik Péterfy Gizella erdélyi származású magyarországi festő- és szobrászművész egyéni tárlata. [ részletek ]
2010.08.23
Ismét eredeti helyén áll a Pál Ferenc szentivánlaborfalvi malomtulajdonos által állíttatott rétyi nyíri honvédszobor. [ részletek ]
2010.08.27
A Székely Nemzeti Múzeum és a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár szeretettel meghívja a „Vedd ezeket az iratokat…” című levéltári kiállítás megnyitójára.[ részletek ]
2010.08.26
Veszprém Város Vegyeskarának hangversenyét hallgathatják meg 2010.augusztus 26-án, csütörtökön 19 órától [ részletek ]
2010.08.15
A sepsiszentgyörgyi ArtAgora csoport öt tagja – Albert Levente, Daczó Enikő, Éltes Barna, Kolumbán Hanna és Vargha Mihály – képviselte Háromszéket a testvérmegyei Värmlandban, Årjäng helységben a Keresztutak című rendezvényen. [ részletek ]
2010.07.15
A Székely Nemzeti Múzeum, a Transylvania Trust Alapítvány és a szerző tisztelettel meghívja Furu Árpád: Kalotaszeg népi építőművészete című kiállítás megnyitójára, melyre a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia Termében 2010. július 15-én, csütörtökön este 19 órától kerül sor. [ részletek ]
2010.07.02
2010. július 2-án a Székely Nemzeti Múzeumban Gábor Áron halálára és a kökösi csatára emlékezünk, annak 161. évfordulóján.[ részletek ]
2010.06.30
Székely Nemzeti Múzeum, Bartók Béla terem[ részletek ]
2010.06.20
Az Etsy-közösség sepsiszentgyörgyi tagjai szeretettel várnak minden érdeklődőt június 20-án, vasárnap délelőtt 10 órától a Székely Nemzeti Múzeum kertjébe, ahol az Etsy felhívására ők is csatlakoznak a világszerte egyazon időben megszervezett kézműves megmozduláshoz.[ részletek ]
2010.06.18
A Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja önt és családját a Közös tér – közös örökség. A Kárpát-medence megújuló épített öröksége című műemlékvédelmi kiállítás megnyitójára, 2010. június 18-án, pénteken 18 órától a múzeum Tolerancia Termébe. [ részletek ]
2010.06.17
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház, a Magyar Férfidalárda és a Cantus Firmus Vegyeskar szeretettel meghívja kedves közönségét a kórusok évadzáró hangversenyére.[ részletek ]
2010.06.16
Június 16-án, szerdán 19 órától Mozart-est lesz a múzeum Bartók Termében. A brassói Transilvania Egyetem mesteris hallgatóinak előadásában hangzanak majd el Mozart hegedű- és zongoraszonátái.[ részletek ]
2010.06.10
Az sepsiszentgyörgyi ETNA Alapítvány, a MAGMA Kiállítótér és a Gyárfás Jenő Képtár tisztelettel meghívja Önt és társait ÜTŐ Gusztáv, képzőművész VÁLOGATÁS / SELECŢIE / SELECTION (1973 – 2010) című egyéni kiállításának megnyitóira 2010. június 10-én.[ részletek ]
2010.05.31
Újabb adománnyal gazdagodott a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye.[ részletek ]
2010.06.04
2010. június 4-én 10 órai kezdettel „Székelyföld képzőművészete – múlt és jelen” nyitott kerekasztal-megbeszélés[ részletek ]
2010.06.03
Tisztelettel meghívjuk „A képzőművészet éve Háromszéken” sepsiszentgyörgyi rendezvényeink keretében a Gyárfás Jenő Képtárba[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2010.