română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2014.04.28

Ivan Ladislav GALETA

A sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér tisztelettel meghívja Önt Ivan Ladislav GALETA horvát képzőművész egyéni kiállításának megnyitójára, 2014. április 28-án, hétfőn 18 órára.

Megnyitóbeszédet mond PETERNÁK Miklós, a kiállítás kurátora, valamint a közönséget Marin Pandžic köszönti, a Horvát Köztársaság romániai Nagykövetségének másodtitkára.

A kiállítás 2014., június 1-ig látogatható, hétfő kivételével, naponta 11-19 óra között.

Az esemény része a Szent György Napok 2014 rendezvény sorozatnak.

Ivan Ladislav Galeta (1947– 2014.) képzőművész, kísérleti filmes, az 1960-as évek végétől a nemzetközi experimentális művészeti szcéna jelentős, aktív szereplője, a zágrábi egyetem Multimédia Kísérleti Központjának (MM Centar) vezetője 1977-től, a zágrábi Művészeti Akadémia médiaművészeti tanszékének társalapítója, az 1990-es évektől professzora. Kísérleti filmjei jelentős részét a budapesti Balázs Béla Stúdióban készíti, rendszeres résztvevője a magyarországi művészeti életnek is, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szak vendégprofesszora. Művei számos jelentős múzeum gyűjteményében megtalálhatók, mint a párizsi Centre Georges Pompidou, mely retrospektív bemutatót rendezett filmjeiből. Életműkiállítása a Zágrábi Modern Művészeti Múzeumban majd a Paksi Képtárban volt látható.

A sepsiszentgyörgyi bemutató ötlete 2013 tavaszán merült föl, Galeta jelezte, hogy szívesen állítana ki Erdélyben, a MAGMA pedig azonnal fogadókészséget mutatott. Váratlan, súlyos betegsége s ennek következményei sajnos megakadályozták abban, hogy a kiállításon személyesen is jelen legyen. Élete utolsó évtizedét Kraj Gornjiban töltötte, munkái állomásairól weboldala ad tájékoztatást: http://ilgaleta.alu.hr/
Utolsó nagyobb projektjének címe: Deep End Art http://www.ozafin.alu.hr/end_art/.

(pm)

A kiállításon megtekinthető lesz Galeta kertje, Horváth Gergely és Nagy Róbert filmje, melynek premierjére 2013. december 13-án, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén került sor.

Galeta életének utolsó éveiben saját művészi táj felépítésén dolgozott Claude Monet, Hamvas Béla, Masanobu Fukuoka, Bill Mollison, Ruth Stout munkáiból nyert élményei, valamint a hagyományos mezőgazdálkodás elvei alapján.

A film 2012 nyarán Kraj Gornjiban, Galeta kertjében készült a ház körüli munkavégzés közben: az almaszedés, a méhészkedés, a baromfigondozás vagy éppen a kerítésállítás pillanataiban. A művész eközben tájról, gazdálkodásról, életről, művészetről és mindezek kölcsönhatásáról beszél. Az etűdből kirajzolódik Galeta személyisége, alkotói tevékenysége, művészi attitűdje. A művész kétnyelvű, édesanyja délvidéki magyar volt.

Szervező: Magma Kortárs Közeg Egyesület
Partnerek: Kovászna Megye Tanácsa, Székely Nemzeti Múzeum
Támogatók: Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, Bethlen Gábor Alap, Karlo Galeta, Muzej Suvremene Umjetnosti Zagreb, c3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, Paksi Képtár
Média partnerek: Háromszék, Székely Hírmondó, transindex.ro, sepsiszentgyorgy.info, kezdi.info, modernism.ro, Várad folyóirat, Flash Art




2018.02.21
2018. február 21-én, szerdán 18 órától különleges programmal várjuk Sepsiszentgyörgy kultúrakedvelő közönségét a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia Termébe.[ részletek ]
2018.02.19
A Székely Nemzeti Múzeumban február 19-én, hétfőn 18 órától Zsigmond Enikő geológus Izland, ahol az idő születik című könyvének vetítéssel egybekötött bemutatójára kerül sor az intézmény Bartók Termében.[ részletek ]
2018.02.08
Az előadó, dr. Reisinger János irodalomtörténész és bibliakutató február 8-án, csütörtökön 18 órától tart vetített képes előadást Munkácsy Mihály: Golgota címmel.[ részletek ]
2018.02.06
Fennállása első budapesti „vendégszereplésére” készül a Székely Nemzeti Múzeum. Az intézmény Kós Károly tervei alapján épült székhelyének felújítása idején a múzeum gyűjteményének több darabját fővárosi kiállítóterek látják vendégül.[ részletek ]
2018.01.28
A Szacsvay Akadémia című előadás-sorozat első előadását január 28-án, vasárnap 18 órától tartják Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. [ részletek ]
2018.01.25
A Székely Nemzeti Múzeum a Székely Nemzeti Múzeum Alapítvánnyal közreműködve és a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával restauráltatta Sepsiszentgyörgy városának nemzetőrségi lobogóját.[ részletek ]
2018.01.25
A Székely Nemzeti Múzeum január 25-én, csütörtökön szeretettel várja a sepsiszentgyörgyi kultúrakedvelő közönséget. [ részletek ]
2018.01.22
A Székely Nemzeti Múzeum, a Balassi Intézet, Magyarország Kulturális Központja, az Erdélyi Református Egyházkerület és a Házsongárd Alapítvány a Magyar Kultúra Napja tiszteletére Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka című Dóczyné Berde Amál festőművész és Berde Mária írónő életét bemutató kiállításra hívja a látogatókat 2018. január 22-én, hétfőn 17 órára a múzeum Tolerancia Termébe. [ részletek ]
2018.01.11
2018. január 11-én, csütörtökön 18 órától kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében Dr. Reisinger János irodalomtörténész második vetített képes előadására Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt címmel. [ részletek ]
2018.01.11
2018. január 11-től kezdődően két hétig látható a múzeum előterében Gyárfás Ferenc tanulmányrajza, amely a 2017-es év A hónap műtárgya-sorozatának utolsó darabja.[ részletek ]
2017.12.14
A Székely Nemzeti Múzeum 2017. decemberétől kezdődően fél évig tartó képzőművészeti témájú előadás-sorozatot indít a Bartók Teremben. [ részletek ]
2017.12.12
Szent László alakja krónikákban, falképeken, címerekben címmel szervez konferenciát az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében december 12-én 18 órai kezdettel. [ részletek ]
2017.12.06
A Kriza János Néprajzi Társaság és a Székely Nemzeti Múzeum kiadásában megjelent Kinda István új könyve a székelyföldi gazdálkodásról.[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2015.