română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

A kézdivásárhelyi kézművesipari és céhtörténeti kiállítás

A kézdivásárhelyi kézművesipari és céhtörténeti kiállítás

Az épület földszinti nyolc termében lévő kiállítás a város céhes alapon megszervezett kézműves iparának fejlődéséről, jellegzetességeiről kíván átfogó képet nyújtani. Minden teremben egy-egy hagyományos mesterség szerszámanyaga, termékei, műhelyberendezésének főbb kellékei és az ezekhez szorosan kapcsolódó céhes-, illetve ipartársulati emlékek nyertek elhelyezést.

 

Az első terem a fazekasoké. Kézdivásárhely a középkorban jelentős fazekasközpont volt. Érdekvédelmi szervezetük is viszonylag korán alakult. Kiváltságlevelük és más írásos emlékük szinte egyáltalán nem maradt fenn. A 19. század második felében készült díszkorsójukon lévő felirat arról tanúskodik, hogy a fazekas társaság 1649-ben jött létre. A korsót a magyar címer és nemzeti színű zászlók ékesítik. Értékes emlék az 1819-ben készült céhláda. Mindkét céhes emlék a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményében őrződött meg.

A 19. század folyamán a mesterség fokozatosan veszített jelentőségéből, a század végén a marosvásárhelyi iparkamara már csak hét fazekasmestert tartott számon. A múzeumba mentettük és a kiállításon bemutatjuk az utolsó mester fontosabb szerszámait: a korongot, a mázőrlőt, a máztörőt, a mérleget, a kisebb szerszámokat. Kemencéjének pontos mását is felrakattuk a kiállítóteremben. Bemutatjuk a jellegzetesen helyi mintákkal díszített bokályokat. Ezeket kaolinos alapmázzal vonták be, és többnyire virágmintát karcoltak bele, majd barna, sárga és zöld mázzal kifestették. Különösen szépek a mázas és mázatlan kályhacsempék, némelyekről a mester neve (Szigeti Ferenc), másokról a névjele (S.M. = Sükős Mózes) is leolvasható. Termékeik közt megtaláljuk a háztartásban használt különféle mázas edényeket: lábasokat, fazekakat, korsókat, kancsókat stb.
 

A legnagyobb teremben láthatók a csizmadiák és a cipészek emlékei. Ezek voltak a legfejlettebb mesterségek a városban, ezeknek volt a legtöbb képviselője, tőlük maradt a legtöbb emlék. A csizmadiák céhe is viszonylag korán alakult, 1638-ban I. Rákóczi Györgytől kaptak kiváltságlevelet céhszervezet létrehozására. A cipészek később, 1857-ben hoztak létre önálló társaságot.

A kiállításon a mesterségek bemutatását szolgálják a csizmadia és a cipész műhelyasztalon, a banklin elhelyezett kéziszerszámok, a 19. század végén gyártott cipész-varrógép és a bőrványolók. Ezeket a régi mesterek ványológépeknek nevezték; tulajdonképpen kézi erővel működésbe hozott szerszámok voltak, amelyekkel a ványolt csizma készítéséhez a bőrt kinyújtották. A csizma elülső része egyetlen darab bőrből volt kiszabva. Ahhoz, hogy a lábfej formájához alakuljon, a bőrt préselni kellett. Ezt a műveletet végezték a bőrványolóval. A kézdivásárhelyi csizmadiák főleg ványolt csizmát készítettek, a kiállításon mintapéldányok is láthatók. Ezeket egyeneslábú csizmáknak is nevezték, mert bármelyik lábra felhúzhatók voltak.

A csizmadiák az elrongyolódott, régi céhzászló helyett 1879-ben új zászlót avattak, majd ezt is még kétszer újították és használták az 1940-es évek közepéig. Ünnepek és temetések alkalmával testületileg a zászló alatt vonultak fel. A zászlón a címerben a mesterség szimbóluma, egy csizma látható. Más céhek többnyire a fontosabb szerszámokat választották szimbólumként, és azt szinte minden céhes tárgyon (a pecséten, a korsón, a behívótáblán, a céhládán) megtaláljuk. A céh legértékesebb tárgya a céhláda volt. Abban őrizték a céh legfontosabb okmányait, a privilégiumot, a jegyzőkönyveket, a pecsétnyomót, az értéktárgyakat és a céh vagyonát képező pénzt. Többnyire két zárral voltak felszerelve, biztonsági okok miatt a kulcsokat megosztva az elöljárók között. A csizmadiacéh nagyobbik ládáján, a fedél belső oldalán a láda készítésének éve (1856) mellett az elöljárók nevét is feltüntették. A többi céhtől eltérően, ahol csupán egy behívótáblát használtak, a nagyon népes csizmadia céhnek három táblája is volt. Mindhárom rézből készült, előlapjukat felnyitva mindenikbe írásbeli üzenetet lehetett elhelyezni, amellyel a főcéhmester, később pedig, 1872 után az ipartársulati elnök gyűlésbe vagy temetésre hívta a szervezet tagjait. A céh ivóedényei közül fennmaradt a csizmadiák 1894-ben készült díszkorsója. Megőrződött néhány ezüst serleg is. Ezeket elöljárók választása vagy mesteravatások alkalmával rendezett mulatságokon használták. A céhes szokások továbbéléséről tanúskodik a névsortáblájuk, melyen a tagokról az utolsó névsort 1941-ben helyezték el, és a behívótáblájuk, melyben az utolsó meghívó 1948-ban kelt gépelt szöveg.
 

A cipész ipartársulattól viszonylag kevés emlék maradt fenn. Ládájuk az alakulás évében, 1857-ben, intarziás díszítésű behívótáblájuk 1859-ben, díszkorsójuk 1862-ben készült.
 

A tímárok termében, hely hiányában a mesterséget mindössze néhány jellegzetes szerszám érzékelteti: a bőrérleléshez használt kád, hordó, csertörő botok, bak, tőke, rajta félig letisztított, szőrtelenített borjúbőr, a pannókon színelő- és húsolókések, különböző taszítók, hónaljvas, besütővasak, a műhelyasztalon kidolgozott borjúbőr, rajta fodorítófa. Kézdivásárhelyen ez volt a legfejlettebb mesterségek egyike.
 

A céhek közül a tímár és varga céh alakult a legkorábban. Sem kiváltságlevelük, sem más iratanyaguk nem maradt fenn a 16–17. századból. A tárgyi emlékek közül azonban céhes szokás szerint három is feltünteti a címer fölött a céh alakulási évét: 1572 olvasható a zászlón, a céh pecsétnyomóján és a láda előlapján. Serlegük, amelyet 1799-ben vásárolt a tímár céh, 1601-ben készült. Ipartársulati zászlójukat 1887-ben, díszkorsójukat és faragott behívótáblájukat 1883-ban újították. A 19. század elején még virágzó iparág volt, 1807-ben 56 tímármesternek volt műhelye, a 19. század végén 31-nek, a két világháború közötti időszakban azonban már csak hétnek. Az 1948-ban végrehajtott államosítással a bőr feldolgozása állami monopólium lett, ezért nem maradt több képviselője a mesterségnek.

Kézdivásárhelyen viszonylag korán felvirágzott a szűcsmesterség is. Céhük 1649-ben alakult, II. Rákóczi Györgytől kaptak kiváltságlevelet céhszervezet létrehozásához, serlegük is 17. századi. Elsősorban báránybőrt dolgoztak fel, ezt címerük is jelzi. A bőr zsíros részét a kaszapadon tisztították. A kiérlelt bőrt a munkaasztalon szabták fel. A téli vásárokra vásáros bundát és bundasapkát készítettek. Céhládájuk 1826-ban készült, jegyzőkönyvek tanúsága szerint szerencsésen megmenekült az 1834-es nagy tűzvészkor.
A múzeum gyűjteményében lévő két eredeti céhzászló közül az egyik a szűcsöké, 1858-ban készült. A több mint ötven évi használat alatt megrongálódott, helyette 1912-ben új, ipartársulati zászlót szenteltek. A régit többé nem használták, de megőrizték. Az új zászló a második világháború idején megsemmisült, csak az ehhez tartozó, szegekkel kivert, csúcsdísszel ékesített rúd és a két szalag maradt meg. A szegekre rávésték, a szalagokra ráhímezték a mesterek nevét.
 

A behívótáblájuk 1823-ban, rézből készült. Régi típusú tábla, amelyen nem volt rekesz írásbeli üzenet elhelyezésére, az írást a tábla hátlapjára ragasztották. A szűcsök céhes és ipartársulati emlékei közül értékesek a céh alakulási évét (1649) is feltüntető réz pecsétnyomó, az 1798-as évszámmal jelölt névsortábla, a hagyomány továbbéléséről tanúskodó, 1922-ben készült névsorral. Az idők folyamán ez a mesterség is, akárcsak a többiek, veszített jelentőségéből. A 19. század végén még 38 szűcsműhely volt. A mesterség nem szűnt meg egészen, de 1971-re már csak öt mester maradt.
 

A kovács-lakatos mesterség szemléltetésére mindössze néhány jellegzetes tárgy szolgál. Ezek közül a legértékesebb egy 19. századi kovácsfújtató, amely Gábor Áron egyik fiatal munkatársáé, a Pais Antalé volt. A munkapadon menetvágók, kalapácsok, satuk, üllő, állványokon furdancsok, idomkalapácsok, pannókon nyársak, vitrinekben lakatok, zárak, kengyelvasak, zablák, kovácsoltvas tárgyak, a patkolószéken szerszámok, a tűzhelyen különböző fogók jelzik a mesterséget. Értékes darab a 19. század közepén készült céhláda és az 1865-ből való, rézből készült behívótábla. A Kézdivásárhelyen alakult tizenegy céh közül a kovácsok, lakatosok, puskamívesek és pléhesek céhe volt az egyetlen egyesült céh. Mivel egyik mesterségnek sem volt olyan sok képviselője, hogy önálló céh alakításához kiváltságlevelet nyerhetett volna, a rokon szakmájú mesterek érdekeik védelmére közös céhbe tömörültek.
 

Híresek voltak a kézdivásárhelyi pogácsasütők és mézeskalácsosok. Búcsúk alkalmával a környező községeket, országos vásárokon a távolabbi helységeket is felkeresték. A mézeskalácsosság nem volt céhes ipar. A 20. század elején Brassóból telepedett Kézdivásárhelyre Hahn Jakab temesvári sváb származású mester, aki a színes cukormázzal, tükörrel, sztaniolpapírral, képekkel, verses szövegekkel díszített, cifrapogácsának nevezett mézeskalácsot honosította meg a városban. Tőle többen is megtanulták ennek készítését, és fenntartották napjainkig. A vitrinben látható cifrapogácsákat Kósa Sándor mézeskalácsos mester ajándékozta a múzeumnak 1986-ban.
A vitrinekben látható barna színű pogácsát főleg asszonyok sütötték, ez háziipar jellegű foglalkozás volt. Székely pogácsának is nevezték, mert ez volt ezen a vidéken a hagyományos. Tulajdonképpen olyan ez, mint a tordai pogácsa meg a debreceni mézeskalács. Rozslisztből készítették, mézzel édesítették, ánizzsal ízesítették, tisztított hamuzsírral kelesztették. A pogácsa készítéséhez fába faragott formákat használtak. Amikor a tészta megkelt, egy darabot belenyomtak a formába, aztán kivették és betették a kemencébe. Így készültek a szív, a huszár, a kard, a pisztoly, a gitár stb. formájú mézeskalácsok. Készítettek kézzel kerekre formált vagy stilizált babaalakú pogácsát is, ebbe ütőfával virágmintát nyomtak díszítésül. Ezt a fajta pogácsát ma már nem süti senki vidékünkön.
 

A város gazdasági életében fontos szerepet töltöttek be a mészárosok. Céh alakításához kiváltságlevelet későn kaptak. Ezt az erdélyi kormányzóság adta ki 1809-ben. A kiállításon az 1894-ben felavatott ipartársulati zászlójuk látható, melyen a címer felett a céh alakulásának évét is feltüntették. Megőrződött a céhládájuk és a fából készült, díszesen faragott és festett behívótáblájuk. A céhszimbólumok: az ökörfej és a bárdok a tábla előlapjára rá vannak festve, a tábla felső részén a magyar korona van kifaragva. A mészárosok a város legvagyonosabb polgárai közé tartoztak. Ipartársulati székházat csak ők és a csizmadiák építettek. A 19. század végén 79 mészárosmester volt Kézdivásárhelyen, a csizmadiáké után ennek az ipartársulatnak volt a legnagyobb taglétszáma.
 

Külön kis teremben tekinthetők meg a kalaposmesterség kellékei. Ezek mind az utolsó kalaposmestertől kerültek be a múzeumba. A műhelyfelszerelés egy része a 19. századi mesterek tulajdona volt, örökség, illetve vásárlás útján jutottak az utolsó kalaposmester, Kovács József birtokába. A kalapokat gyapjúból készítették. A szükséges mennyiséget karos mérlegen megmérték, majd pengetővel, pógnával a gyapjúszálakat fellazították. Így egyenletesen lehetett ványolás előtt szétteríteni a gyapjút, és a filc vastagsága ezáltal egyenletes lett.

A műhelyasztalon különböző formájú és méretű, fából esztergált kalapformák láthatók, amelyekre ráhúzták a tompot, és így alakították ki a kalap formáját. A pannón elhelyezett formák a karimák készítésére szolgáltak. Festés után a szárítóba kerültek a kalapok, majd vasalták és fényezték őket. A kalaposok is jártak a vásárokba. Nagyméretű vásáros ládáik a csizmadiák és a mézeskalácsosok ládáihoz hasonlóak voltak. A kalaposok céhe 1844-ben alakult. Mesterlegényeik fennmaradt ládája 1862-ben készült. A kalapgyárak ezt a hagyományos iparágat is hátrányos helyzetbe hozták. A 19. század végén már csak tíz kalaposmester volt a városban. Az utolsó mester halálával ez a mesterség is megszűnt.
 

A kézműves, céhes alapkiállítás utolsó termében az asztalosok és esztergályosok szerszámai és termékei kerültek bemutatásra. A kiállítás két értékes darabja az 1900-as évek elején körtefából készült gyalupad és az esztergapad. A pannókon és szerszámtartókon lévő különböző idomgyaluk, szögellők, fűrészek, szorítók, furdancsok a régi asztalosműhelyek szerszámkészletéhez tartoztak. A gyalupadon gérvágó, a pad mellett padszolga, enyvezőbak, festékőrlő. A pannón a faesztergán különböző vésőkkel készült tárgyak: kulacsok, fatányérok, a pad mellett máktörők láthatók. Az asztalosipar 18. és 19. századi termékei közül különösen értékesek a festett bútorok: a saroktékák és a kelengyésládák. Az 1900-as évek elején készült, márványlappal ellátott, faragott, esztergált darabokkal díszített tálalószekrény a polgári lakásberendezéshez tartozó bútordarab.
Az asztalosok sok céhes és ipartársulati emléket őriztek meg. A régi céhzászlójukon a címerben a mesterséget jelképező szerszámok: a körző, a gyalu és a derékszögű háromszög szerepelnek. Ezt a zászlót 1858-ban avatták és 1904-ig használták. Akkor az 1872 után már ipartársulattá alakult szervezet új zászlót készíttetett. Ez mindkét oldalán hímzésekkel díszített. Az egyik felén a mesterség szimbólumai, a másikon a magyar korona ékesíti a zászlót. Megőrződött a céh alakulása előtti, az akkori asztalos és ács társaság számára készült faragott behívótábla és a céh alakulása évében díszesen faragott és festett, írásbeli üzenet továbbítására alkalmas behívótábla is. Az asztalos céh emlékei közt különösen értékes az 1844-ben kibocsátott privilégium és az 1846-ban, rézből készült pecsétnyomó.

Az asztalosok termében kapott helyet a szabó céhtől ránk maradt néhány emlék is: az 1868-ban készült, különleges alakú céhláda, az 1870-ben készült faragott és festett, felül a magyar koronával díszített behívótábla, az 1847-ből való vörösréz céhpecsétnyomó és az erdélyi kormányzóság által 1841-ben kiadott privilégium.




2017.10.19
2017. október 19-én, csütörtökön délután 18 órától a Magyar Festészet Napja alkalmából kamarakiállítás nyílik, illetve kötetlen beszélgetésre és alkotó foglalkozásra kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia Termében. [ részletek ]
2017.10.15
A Székely Nemzeti Múzeumban második alkalommal szervezik meg a Meleté nevet viselő svájci-magyar közös projektet. A foglalkozássorozat vezetői Sara Franchini, Salat-Zakariás Soma és Antonio Planelles 2017. október 15–20. két műhelyfoglalkozásra várják délutánonként a múzeumba a 12 évnél idősebb érdeklődőket.[ részletek ]
2017.10.15
Meleté, a meditáció, testmozgás és gyakorlás múzsájának nevét viseli az a svájci-magyar közös projekt, amelynek célja, hogy svájci zenepedagógusok az általuk felajánlott hangkeltő eszközök segítségével megismertessék a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást (“Elementare Musikerziehung”) Sepsiszentgyörgyön is. [ részletek ]
2017.09.28
Szeptember 28-án, csütörtökön reggel kilenctől este kilenc óráig utoljára látogatható ingyenesen a Székely Nemzeti Múzeum időszakos kiállítása. [ részletek ]
2017.08.03
Augusztus 3-án, csütörtökön reggel kilenctől este kilenc óráig ingyenesen látogatható a Székely Nemzeti Múzeum legújabb időszakos kiállítása. [ részletek ]
2017.07.28
A Székely Nemzeti Múzeumban 2017. július 28-án, pénteken 18 órától új időszakos kiállítás nyílik Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918 címmel. [ részletek ]
2017.06.28
Június 29-én, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből kerül közszemlére a idei hatodik hónap műtárgya. [ részletek ]
2017.06.24
A Székely Nemzeti Múzeumban már évtizedes hagyománnyá vált, hogy a nyári napfordulót különleges programokkal és éjfélig tartó ingyenes nyitvatartással ünnepeljük. Idén sem lesz ez másként, június 24-én, szombaton 18 órától 24 óráig várjuk az érdeklődőket rendhagyó tárlatvezetésekre, zenés-mesés-bábos „kuruttyra”, táncelőadásra, kézműves foglalkozásokra és filmvetítésre. [ részletek ]
2017.05.30
Székelyföld legkorszerűbb múzeuma lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A Kós Károly tervezte épületegyüttest európai uniós alapokból újítják fel, a finanszírozási szerződést kedden írták alá a Megyeházán.[ részletek ]
2017.05.24
Május 26-án, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum régészeti gyűjteményéből kerül közszemlére a idei ötödik hónap műtárgya. [ részletek ]
2017.05.23
A magyar fővárosban élő Tassy Gyula jóvoltából adományként került műtárgyállományunk közé Feszty Árpád (1856-1914) akadémista festő Árpád vezért ábrázoló szénrajz-tanulmánya.[ részletek ]
2017.05.14
Május 14-én, vasárnap hatodik alkalommal tartják meg a Madarak és Fák Napját a Székely Nemzeti Múzeumban. [ részletek ]
2017.04.28-30
Szent György Napok alkalmából a Székely Nemzeti Múzeum április 28-30 között reggel 9 és délután 16 óra között várja látogatóit.[ részletek ]
2017.04.25
Április 25-én, kedden 19 órakor stúdiókiállítás nyílik a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében a Magyar kard napja alkalmából.[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2015.