română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2011.10.19

A sár mesterei.
Téglavető cigányok

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2011. október 19-én, szerdán a székelyföldi cigányokkal foglalkozó tematikus rendezvénysorozatot szervez.

15 órától kezdődően A cigányok Székelyföldön. Történelem, hagyomány, életmód című tudományos konferenciára kerül sor, melynek előadásaiban a téma szakértői különböző cigány közösségeket történelmi, társadalmi, gazdasági, vallási és kulturális szempontból fognak bemutatni.

A tanácskozást követően 18 órától megnyitják a dr. Kinda István néprajzkutató által rendezett, A sár mesterei. Téglavető cigányok című rendhagyó néprajzi kiállítást. A tárlat múzeumi premiernek számít abban a tekintetben is, hogy a hagyományos mesterséghez és magukhoz a téglavetőkhöz kapcsolódó tárgyakon, fotókon és filmen keresztül életképszerűen tárja fel a bemutatott közösségek életvilágát.
Az eseményen bemutatásra kerül Vargyasi Levente fotográfus, filmes szakember téglavetőkről forgatott dokumentumfilmje is.

A kiállításmegnyitó alatt a témához kapcsolódó múzeumpedagógiai program várja a gyerekeket.
A szervező intézmény mindekit szeretettel vár!

Program

2011. október 19., szerda

A cigányok Székelyföldön. Történelem, hagyomány, életmód
(tudományos konferencia)

Elnök: Pozsony Ferenc
15.00–15.20 Oláh Sándor (Csíkszereda): Soktényezős társadalmi játszmák. Cigányok és magyarok a Székelyföldön az utóbbi fél évszázadban
15.20–15.40 Albert Ernő (Sepsiszentgyörgy): A cigányok Háromszéken
15.40–16.00 Fosztó László (Kolozsvár): Megújulási folyamatok a háromszéki és erdővidéki roma közösségek vallásosságában
16.00–16.20 Kávészünet

Elnök: Oláh Sándor
16.20–16.40 Pozsony Ferenc (Kolozsvár): Az etnikai térszerkezet átalakulása Páván
16.40–17.00 Vörös T. Balázs (Sepsiszentgyörgy): „Jó lovat nem kell ütni…” Hagyományos gazdálkodási formák az őrkői cigány közösségben
17.00–17.20 Kinda István (Sepsiszentgyörgy): Életutak és életterek a nagyborosnyói cigányoknál
17.20–17.30 Kérdések, hozzászólások

A sár mesterei. Téglavető cigányok
(időszakos kiállítás)

18.00 Kiállításmegnyitó
Köszöntő: Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója
A kiállítást megnyitja: Pozsony Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja
Tárlatvezetést tart: Kinda István, a kiállítás rendezője

A szervező intézmény mindekit szeretettel vár!






2017.10.19
2017. október 19-én, csütörtökön délután 18 órától a Magyar Festészet Napja alkalmából kamarakiállítás nyílik, illetve kötetlen beszélgetésre és alkotó foglalkozásra kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia Termében. [ részletek ]
2017.10.15
A Székely Nemzeti Múzeumban második alkalommal szervezik meg a Meleté nevet viselő svájci-magyar közös projektet. A foglalkozássorozat vezetői Sara Franchini, Salat-Zakariás Soma és Antonio Planelles 2017. október 15–20. két műhelyfoglalkozásra várják délutánonként a múzeumba a 12 évnél idősebb érdeklődőket.[ részletek ]
2017.10.15
Meleté, a meditáció, testmozgás és gyakorlás múzsájának nevét viseli az a svájci-magyar közös projekt, amelynek célja, hogy svájci zenepedagógusok az általuk felajánlott hangkeltő eszközök segítségével megismertessék a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást (“Elementare Musikerziehung”) Sepsiszentgyörgyön is. [ részletek ]
2017.09.28
Szeptember 28-án, csütörtökön reggel kilenctől este kilenc óráig utoljára látogatható ingyenesen a Székely Nemzeti Múzeum időszakos kiállítása. [ részletek ]
2017.08.03
Augusztus 3-án, csütörtökön reggel kilenctől este kilenc óráig ingyenesen látogatható a Székely Nemzeti Múzeum legújabb időszakos kiállítása. [ részletek ]
2017.07.28
A Székely Nemzeti Múzeumban 2017. július 28-án, pénteken 18 órától új időszakos kiállítás nyílik Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918 címmel. [ részletek ]
2017.06.28
Június 29-én, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből kerül közszemlére a idei hatodik hónap műtárgya. [ részletek ]
2017.06.24
A Székely Nemzeti Múzeumban már évtizedes hagyománnyá vált, hogy a nyári napfordulót különleges programokkal és éjfélig tartó ingyenes nyitvatartással ünnepeljük. Idén sem lesz ez másként, június 24-én, szombaton 18 órától 24 óráig várjuk az érdeklődőket rendhagyó tárlatvezetésekre, zenés-mesés-bábos „kuruttyra”, táncelőadásra, kézműves foglalkozásokra és filmvetítésre. [ részletek ]
2017.05.30
Székelyföld legkorszerűbb múzeuma lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A Kós Károly tervezte épületegyüttest európai uniós alapokból újítják fel, a finanszírozási szerződést kedden írták alá a Megyeházán.[ részletek ]
2017.05.24
Május 26-án, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum régészeti gyűjteményéből kerül közszemlére a idei ötödik hónap műtárgya. [ részletek ]
2017.05.23
A magyar fővárosban élő Tassy Gyula jóvoltából adományként került műtárgyállományunk közé Feszty Árpád (1856-1914) akadémista festő Árpád vezért ábrázoló szénrajz-tanulmánya.[ részletek ]
2017.05.14
Május 14-én, vasárnap hatodik alkalommal tartják meg a Madarak és Fák Napját a Székely Nemzeti Múzeumban. [ részletek ]
2017.04.28-30
Szent György Napok alkalmából a Székely Nemzeti Múzeum április 28-30 között reggel 9 és délután 16 óra között várja látogatóit.[ részletek ]
2017.04.25
Április 25-én, kedden 19 órakor stúdiókiállítás nyílik a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében a Magyar kard napja alkalmából.[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2015.